II. Országos Ezerjó Borverseny - Mór 2006


2006-ban másodízben rendezték meg - a Móri Történelmi Borvidék és a Brindisi Szent L?rinc Borrend szervezésében - az országos ezerjó borok versenyét.

A móri és környékbeli termel?k és gazdák zászlós bora az ezerjó, mely fajtának - a hagyományteremtés jegyében - kétévente rendeznek megmérettetést az Ezerjó hazájában . A második országos versenyre hazánk nagyobb borvidékeit képviselve hetvenegy mintát juttatott el negyvenhat gazda. A két - szakmai és társadalmi - zs?ri elnökségében Módos Péter, a Magyar Borakadémia elnöke és dr. Terts András, a Magyar Borrendek Országos Szövetségének elnöke foglalt helyet. Utóbbi szerint az ezerjó fajtának meg kell teremteni a marketingjét, s ezért is szervezik ezek a szakmai jelleg? versenyeket.
Az Erzsébet téri M?vel?dési Házban tartott verseny után Tálos Tamás elnök, nagymester ismertette a mostani borverseny "kis" statisztikáját. A 71 mintából egy nagy arany, 13 arany, 39 ezüst, 16 bronz és két okleveles bort értékelt a zs?ri. A nagy aranyat a móri Bozóky pincészet vitte el 2002-es évjáratú ezerjó aszújával, s ugyancsak aranymin?sítést kapotta a családi vállalkozás 2003-as "töppedt" ezerjó bora. A szintén móri Miklós pince két 2005-ös évjáratú bora is "aranyos" lett. A soltvadkerti Frittmann Testvérek Kft. egy 2004-es és egy 2005-ös száraz ezerjó bora nyert aranymin?sítést. Kiváló eredményt ért el a móri termel?, Ruff József, aki - más kategóriák mellett - a 2003-as száraz ezerjó borával arany fokozatot is nyert. A csákberényi Belecz József 2005-ös, az Etér?l érkezett Gyüszi József 2000-es, ifj. Orbán Ferenc 1965-ös (!), a móri Gruber István 2004-es, a kisk?rösi Pet?fi Sándor Gimnázium tangazdasága 2004-es, a móri K?rösi Imre 2005-ös, illetve a soltvadkerti Kunság Kincse szövetkezet 2005-ös száraz ezerjó bora vitte még el az "aranyat" az Ezerjó hazájából.
Forrás: www.fmh.hu

  • сделать ремонты тут