Így védjük szőlőnket peronoszpóra és lisztharmat ellen

A Bayer növényvédelmi technológiája borszőlőben

 

Ripe green grapes

 

 

A peronoszpóra és lisztharmat a két legfontosabb szőlő kórokozó, melyek minden ültetvényben előfordulnak, ellenük rendszeresen kell védekezni! A klímaváltozásnak köszönhetően az elmúlt évtizedben mindkét gombás betegség gyakran járványos méreteket öltött Magyarországon – akár egy tenyészidőszakon belül is többször –, ami megnehezítette a hatékony védekezést. Mindkét kórokozó már virágzás előtt megjelenthet, készen állva a virágok megfertőzésére, így támadásuk már a tenyészidőszak elején nagy termésveszteségekhez vezethet. A bogyók később is megfertőződhetnek, egészen a zsendülés kezdetéig.

 

Szőlőlisztharmat ellen a Bayer készítményei közül négy félét is alkalmazhatunk a vegetáció folyamán. A virágzás időszaka előtt, a fürtmegnyúlás fenológiájában már a felszívódó hatóanyagú készítmények is a technológiába kell kerüljenek. A Folicur Solo (hatóanyaga a tebuconazol), vagy a Flint Max (hatóanyagai a tebukonazol és a trifloxistrobin) jó megoldások ebben az időszakban. A készítmények mellé egy alsó dózisú kontakt kén készítményt is javaslunk. A Folicur Solo és a Flint Max termékeinket rugalmasan, a vegetáció szinte teljes időszakában alkamazhatjuk. Amennyiben az előrejelzés és az időjárási körülmények is alátámasztják a lisztharmat korai erős fertőzését, akkor ebben az időszakban már új készítményünkkel a Luna Max-szal (hatóanyagai a fluopiram és spiroxamin) javasoljuk a védekezést. A Luna Max-ot a fürtkezdemények láthatóvá válásától (BBCH 53) a fürtlehajlás kezdetéig (BBCH 73) használhatjuk fel 0,7 – 1 l/ha dózisban, évente legfeljebb 2 alkalommal. A két kezelés között minimum 10 napnak kell eltelnie.

 

Virágzás elején a Luna Experience (hatóanyagai a fluopiram és tebukonazol) készítményünket javasoljuk 0,25 – 0,5 l/ha dózisban, évente legfeljebb 2 alkalommal. Legkorábban a 6. levél kiterülésétől (BBCH 16), legkésőbb fürtlehajlás kezdetéig (BBCH73) alkalmazhatjuk. A két kezelés között minimum 10 napnak kell eltelnie. A készítmény azért is kiváló választás a virágzás fenológiai állapotában, mert hatása a lisztharmaton túl a botritiszre is kiterjed. Szürkepenész ellen azonban csak a magasabb, 0,5 l/ha-os dózis használható.

 

A fürtkezdemények láthatóvá válásától (BBCH 53) a fürtlehajlás kezdetéig (BBCH 73) térjünk vissza az új gyári kombinációs készítményünkhöz a Luna Max-hoz. Amennyiben azonban már fürtmegnyúlás időszakában alkalmaztuk, akkor más (nem SDHI hatóanyag csoportba tartozó hatóanyagú) készítményt javaslunk, mivel fluopiram hatóanyagot egy vegetációban két alkalommal lehet felhasználni szőlő kultúrában. A vegetáció későbbi időszakában, bogyónövekedéskor a Folicur Solo, vagy a Flint Max készítmények felhasználásához is visszatérhetünk, egy-egy alkalommal – rezisztenciatörés céljából (kénnel kiegészítve), vagy kihasználva a Flint Max botritisz elleni hatékonyságát a fürtzáródás előtti időszakban.

 

Peronoszpóra ellen korai lomb- és fürtvédelemre a Profiler-t (hatóanyagai a fluopikolid és foszetil-Al) javasoljuk, melyet már 20-25 cm-es hajtáshossz állapotban is kijuttathatunk 2 – 2,5 kg/ha dózisban, évente legfeljebb 2 alkalommal, legkésőbb a fürtlehajlás kezdetéig (BBCH 73). A kezelést a fertőzés alakulása szerint 10-14 nap múlva érdemes megismételni. Fertőzésre érzékeny fajták-, valamint járványra hajlamosító időjárás esetén a permetezési fordulót javasolt 10 napra csökkenteni. A virágzás legelejétől (vagy közvetlenül előtte) mindenképpen a Profiler-t részesítsük előnyben, mivel a virágvédelemben a Profiler kiemelkedően teljesít.


A pártasapkák leválásától (BBCH 60) a terméskötődésig/tisztulási hullásig (BBCH 71) a Melody Compact (hatóanyagai az iprovalikarb és réz-oxiklorid) készítményünk is használható, melynek dózisa 1,5 kg/ha. A Melody Compact évente legfeljebb 3 alkalommal juttatható ki, a fertőzés alakulásától függően 8-12 napos permetezési fordulóval. Járványos körülmények között a permetezést 8 napos fordulóval ajánlott elvégezni. A védekezési programban a készítménnyel végzett kezelések előtt és után is eltérő hatásmechanizmussal rendelkező hatóanyagokat tartalmazó gombaölő szer kijuttatása indokolt.

 

Szőlőben, egy tenyészidőszakon belül 2 fluopiram hatóanyagú készítmény (Luna Max, Luna Privilege, Luna Experience) kijutattása után fluopikolid tartalmú gombaölőszer (Profiler) használata nem engedélyezett, ugyanúgy ha fluopikolid tartalmú gombaölő (Profiler) 2 alkalommal kerül kijuttatásra, fluopiram hatóanyagú készítmény (Luna Max, Luna Privilege, Luna Experience) használata nem engedélyezett.

 

Bayer Crop Science

 

További információért látogasson el weboldalunkra!

www.agro.bayer.co.hu

  • сделать ремонты тут