Készüljünk fel együtt a szőlőkabóca elleni védekezésre Bayer technológiával

 

Ripe grapes2

 

Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) – ahogy neve is mutatja – Amerikában őshonos. Magyarországon először 2006-ban találták meg, Somogy, Zala és Bács-Kiskun megyékben. A kabóca az egyik legfontosabb terjesztője (vektora) a szőlő aranyszínű sárgulás fitoplazma (’Candidatus Phytoplasma vitis’) kórokozójának. Ez a betegség Európa-szerte fenyegeti a szőlőtermelőket, tőkepusztulást okoz, ezen felül zárlati károsító. Jelenleg csak megelőző védekezést tudunk ellene folytatni, valamint terjedését minden erővel meg kell akadályozni!


A szőlőkabócának évente egy nemzedéke van, tojás alakban telel. A nőstény a tojásokat a cser rész kérgébe helyezi augusztustól októberig. A lárvák május közepétől június végéig folyamatosan kelnek, kezdetben az alsóbb leveleken táplálkoznak. A fiatal lárvák és nimfák elleni védekezés nagyon fontos, mert ezek az alakok képesek felvenni a fitoplazmát. Az állat teljes kifejlődése 40-50 napot vesz igénybe, így az imágók már július hónapban megjelenhetnek. Ezek a felnőtt alakok szintén nagyon fontosak a fitoplazma terjesztésében, mert ők tudják táplálkozásuk során leadni a lárvaként felvett kórokozót. Szárnyaik segítségével messzebbre is el tudnak repülni, így újabb szőlőültetvényeket képesek megfertőzni. Sajnos maga a fitoplazma ellen nem tudunk védekezni, csak terjesztője ellen.

 

A védekezés tekintetében elsősorban a lárvákat (nimfák) érdemes megcélozni, mert ők ugyan felveszik a kórokozót, de még nem képesek azt tovább terjeszteni a kelésüktől számított első 30 napban. Csemege és borszőlőben a Sivanto Prime készítményünkkel kezelhetnek, mely gyors, hatékony, jó hatástartalommal rendelkezik, kíméli a természetes ellenségeket és a beporzó rovarokat. A kezelést az első lárvák megjelenésétől számított 30. nap körül érdemes elvégezni. Fürtmegnyúlás idején (BBCH 57) dózisa 0,4 l/ha, zsendüléskor (BBCH 81) 0,5 l/ha, mindkét esetben 400 – 1000 l/ha lémennyiséggel kijuttatva. A Sivanto Prime évente egyszer használható fel, így amennyiben nagyon elhúzódó és erős szőlőkabóca fertőzésünk van, és szükség van egy második beavatkozásra a kifejlett alakok ellen akkor a Decis Mega rovarölő szerünket javasoljuk. A Sivanto Prime jól kijuttatható tankkeverékben, a szőlőben alkalmazott gombaölőszerekkel együtt is.

 

Szőlő anyatelep esetében a Movento-t lehet alkalmazni évente legfeljebb 2 alkalommal legalább 14 napos permetezési fordulóval 0,7 l/ha dózisban 500 – 800 l/ha lémennyiséggel 6 leveles állapottól (BBCH 16) 3 méteres hajtáshosszúságig (BBCH 39).

 

Picture1

Bayer Crop Science

 

 

További információért látogasson el weboldalunkra!

www.agro.bayer.co.hu

  • сделать ремонты тут