Gondolatok a borról


A bor számos írót és gondolkodót ihletett meg, írásaikból néhány szemelvény hirdesse itt is a bor dicsőségét.


Teremtés Könyve
"Noé pedig földművelő kezdé lenni, és szőlőt ülteté."

"Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat."

Bírák könyve
"...kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód ... számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk."


Jób Könyve
"...ímé, bensőm olyan, mint az új bor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad."


Hamvas Béla:
A bor filozófiája
/ részletek/

"Először a víz borrá változik, másodszor a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem. Az anyagból lélek, a lélekből szellem, ez a dupla átalakulás, melyet itt a földön át kell élnünk."

"Minden bor egyéni. Minden borban (fajta, évjárat, táj, föld, kor) megismételhetetlen és utánozhatatlan géniusz él. A géniusz az olaj materializált alakja. Maszkja. A női test minden részének különös illata van, s ezt mással összetéveszteni nem lehet. Miért? Mert más-más kis daimón lakja. A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A kis tündérke el van bűvölve az örömtől majd meggyullad. Az emberben az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni."


"Az ivásnál minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot és napszakot. Van henyélő bor, kacér bor, mesélő bor, tragikus bor. A legnagyobb érzéketlenségre vall, pl. kedélyes családi ebéden drámai bort inni. Ugyanilyen ízléstelenség hivatalos lakomán parázna bort inni. Ha egyedül vagy és kint, mindig keress távlatot; a bor szereti a magasságot és a kilátást, és szeret felülről nézni."


Márai Sándor:
Magyar borok
/részlet/
Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.."