Borversek, bordalok


Sok vers tanúsítja, hogy a költ?k is nagy barátai voltak a bornak, jókedvükben, bánatukban a borból merítettek ihletet. Válogatásunk komolyabb és vidámabb hangulatú verseket egyaránt tartalmaz.

Erdélyi Szerencse Ödön:
Ezerjó

Sz?l?virágillat
a völgyi vidék
kapások ringása
kötöz? kezek

valami készül
mennyei élvezet
lelki földi tisztulást sejtet
a szitáló permet

Király és Királyné
Szent István
és Bajor Gizella
kehelybe sz?rt
közös vérárama

földb?l sarjadt
kézzel hajtott
lélekkel áldott
szüretté lett csoda

árokkal folyó
szent folyam
vérvonal szakadatlan sora
szeretet hozama
Mór bora

Ha magyar
és német
emeli kupádat
él? krisztusvér

és bármely náció

ki mindenkinek
szívrecsorgó
ezerszer is légy áldott

jónál is jobb
életadó ezerjó.

2003. június

Kertész Pálné:
Móri kantáta

Zengjetek szavak
dicsérjétek Mórt
a Vértes gyöngyszemét!

Zengjétek el, hogy
parkban fák alatt
sárkánnyal küzd
Szent György lovag,
Hogy Bacchus ül
a Táborhegyen,
Ezerjó csillog
serlegében.

Zengjétek el, hogy
évszázadokon
gazdag örökség:
hangyaszorgalom,
és sz?l?k között
illatos pincék
emelték rangra
a város nevét.

Zengjétek el, hogy
szeretve ?rzött
számtalan emlék
idézi múltját.
Jelent és jöv?t
m?velt ifjúság
kezére bízva
híre fennmarad!

Mór, 1997. október


Gottfried Benjamin Hancke:
A magyar bor dícsérete

Mások Frankhon boráért hadd rajongjanak csak,
magasztalják spanyol vagy olasz bor ízét,
vagy azt dícsérjék, melyben sirászi tûz ég:
magyar vesszõ nedvét kívánom én magamnak.
Ki csínján issza csak, életét megnyújtja annak,
ily nektár nem csiklandja az istenek ínyét,
nem sz?r ilyent a Rajna és a Mosel-vidék,
azért, Duna, minden folyónál boldogabb vagy!
Erõ sarjad ki az aranyból: régi dal,-
magyar föld ontja az arany legremekebbjét,
a hegy tele arannyal, hát a nemes ital
ily erõssé, mint itt, másutt hol nevelkednék?
Én azt hiszem: Kánában a mennyegzõi bor,
az is magyar földben termett valamikor.

Bodosi György:
A butellához

A butella
keskeny száján
bajos kitölteni a lét.
Szép kis butykos,
ezért vagyok
oly gyakran
s hosszan tiéd.
Nosza, nógass,
hogy újra s még!
legyen - de te
léssz az oka,
hogy végülis
nem én váglak
földhöz, hanem
Te csapsz oda!

Kazinczy Ferenc:
Bor mellett

Fogy az élet, s nemsokára
Szép korom majd elrep?l;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére d?l.
De borral sebes szárnyának
Lépvessz?ket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!
kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfoghassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtjibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkosodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem!


Gárdonyi Géza
A bor legendája

Szólt az Isten: "Kedves fiam, Nóé:
Itt a sz?l?, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem."

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
A csíp?s must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"

Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Hát az óbor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta;
Gyere pajtás, van még a hordóba!"
Madách Imre:
Bordal
Elröpülnék, olyan széles
Jó a kedvem,
Hogyha ilyen jó helyen nem
Lennék itten.
Cimborák közt, kik köz?l a
Tele pohár
Minden kicsínyes érdeket
Elmosott már.
Héj, bár lenne a pohár nagy,
Mint a tenger,
És egész egy országból így
Mosná azt el !
Forrna össze minden szív mint
Szíveink ma,
Míg tart köztünk a pohárnak
Bujdosása !

Fel barátim, a pohárral
Újra-újra
A jégsziv? józanoknak
Bosszújára,
Kik szivünknek mámorát csak
Megkacagják,
S a költészetet számokkal
Elriasztják.
Volna mámorunk bár tenger
Vad viharja,
Hogy k?szikla lelköket meg
Rázni bírja.
Tudnák meg, mi korcs az élet,
Hogyha józan,
Minden szépnek, nagynak anyja
Mámorban van.

Fenekig most, mind éltesse
Akit gondol,
Éltében ki legkedvesebb
Tünde mámor.
Ime én is felköszöntlek,
Aki értesz,
S hogyha nincsen olyan e bor,
Méreggé lesz.
Mért nincs a fenék oly messze,
Mint a csillag,
Hogy míg szárazon marad majd,
Én meghaljak.
Hej, mert hogyha e bor elfogy
És reggel lesz :
Szerelem, barátság, mámor,
Minden elvesz.


Vörösmarty Mihály:
Puszta Csárda

Ez a csárda nevezetes,
Gólya jár rá, nagy kelepes.
Ha én gólyamadár volnék,
Ilyen házra nem is szállnék.

Kid?lt, bed?lt az oldala,
Bele jár az istennyila,
A forgó szél dúdol rajta,
Boszorkánytánc van alatta.

Hej kiv?l is, hej bel?l is,
Ki van itthonn, ha beteg is?
Ki hoz nekem bort eleget,
Piros lánytól hókenyeret?

Puha kenyér eledelem,
Szomjam ellen borral telem,
S ha felindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.

Hej de itt senki nem felel,
Csak az egy gólya kelepel:
Útra kész?l az is szegény,
Nem ülhet a ház tetején.

Gyerünk innen, fakó lovam!
Tisza ide nem messze van,
A Tiszában megitatok,
A Dunáig meg sem állok.

Isten hozzád, puszta szállás,
Göz?tanya, denevérház!
Hordjon el az ?szi zápor,
Mért nincs benned egy ital bor.

Pet?fi Sándor:
Bordal

Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.

Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!

Erdélyi József
Bordal


Gyere ide te pohár,
súgok valamit,
halld meg az én ajkam
tüzes szavait. -
Ajkam titkos szavait
meghallani fül,
te, pohár, óh csak te vagy
méltó egyedül!
Neked mondanom se kell
Gondolatomat,
tudod örömömet és
búbánatomat.
Tetézed az örömöt,
s a búbánatot,
mint sötétséget a nap,
széjjelszaggatod.

József Attila:
Hymnusz a borhoz

Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos r?t pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.

Vérem forrjon véled össze,
Bor, te férfikor teje,
Mindeneknek elseje,
Torkom érced hadd fürössze.

Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
Május hímes köntöse,
Víg tüzek víg kürtöse,
?ser?k tüz-istenkorcsa.

Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.

Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!


Csiki László:
A mérték


Legyenek hegyeknek korai borai,
legyen bár síksági õszi csiger,
okos aszú, vagy síma leányka:
botor, aki beéri kicsivel.
Én vagyok a mérték, nem a liter.
Jaj, amikor a világ megtelik velem,
minden zuga egyszerre világos, -
meglátszik a pince ósdi kincse,
alját mutatja csúcson a város,
gyerekhangon vén angyal kiáltoz.
Látom, a föld forog, a hernyó gubózik,
hallom, hogy hallok, érzem, hogy érzek,
magam vagyok, s értek franciául.
Egy özvegy ring: csupa ifjú részlet,
és mindenik ölelésre késztet.
Mindenütt helyem van, belakom és élem,
a nõi zamat csontig átitat,
énbennem is helyet talál minden,
a tél, a vér, a hit haláliak.
Ámíts és kimélj, duhaj áhitat
Kevés borhoz kedvet, a sokhoz barátot,
válogatott jó szót a beszédhez,
hallgatáshoz erõt adjon a fény,
melytõl a földmélyi só is édes,
beérett titkos szõlõszemmé lesz.


Utassy József:
Ragyogjon a bordal


Józanul?
Ebben a részeg csillaglugasban?
Amikor majdnem rámcsöppen a Hold?
Voltam én is valaha józan;
rá sem tudtam nézni a borra:
én bolond!
Józanul?
Nézzétek: hiszen inog a paplak!
Hold veri félre az egek nagyharangját!
Két szemem ilyenkor iker templomablak,
idegrendszeremen orgonál az Isten:
zaklat.
Józanul?
Ebben az illuminált univerzumban?
Hol csûrdöngölõt ropnak a csillagok
és fergetegest jár a Föld a Holddal?
No nem, barátaim, amíg én itt vagyok:
csak ontsa Noé vesszeje a szõlõt,
s ragyogjon a bordal!