Schwartz Alajos el?adása Mórról és annak sz?l?termesztésér?l a Cserhát-d?l?i kereszt újraszentelésén 2011. május 29-én


Schwartz Alajos, Pro Urbe díjas helytörténész idézte meg élvezetesen el?adásában a múltat az Ezerjó hazájáról, Mórról és annak sz?l?termesztésér?l a móri Cserhát-d?l?i kereszt újraszentelésén 2011. május 29-én. A teljes szöveg itt olvasható:

Tisztelt jelenlév?k, kedves hallgatóim!


Örömmel teszek eleget Frey Szabolcs hegybíró kérésének, hogy az itt álló kereszt újraszentelésének ünnepén mondjak egy kis visszaemlékezést az Ezerjó hazájának, Mórnak sz?l?termesztésér?l.


De mindjárt az elején meg is akadok. Biztos, hogy az Ezerjóról beszélünk? Ezzel a megnevezéssel a régi levéltári iratokban sehol sem találkozunk! Gyerekkoromban a sváb gazdák még Zifandlernek- a magyarok pedig cilifánnak mondták ezt a fajtát. Valószín?nek tartom, hogy az Ausztriából idetelepült svábok hozták magukkal az óhazából e fajta szaporítóanyagát és vele a nevét is. Más vélemények szerint ?si magyar fajtáról van szó. De hagyjuk a szakembereket a származásról és a névr?l vitatkozni, mi inkább foglalkozzunk azzal, hogy mennyi ideje van e környéken egyáltalán sz?l?termesztés?


Bizony a történelemkönyvünkben messze el?re kell lapoznunk, egészen Krisztus születése körüli id?ig, amikor is a Római Birodalom híres hadvezére, Július Cézár meghódította a mai Dunántúlt, és azt Pannónia néven a Birodalomhoz csatolta. Az ideteleped? római polgárok egyebek mellett sz?l?vessz?ket is hoztak magukkal, ezekkel ültették ki sz?leiket. Sírjaikból a régészek sok sz?l?metsz? kést, vagyis kacort hoztak napvilágra.


Pannónia virágzásának a népvándorlás vihara vetett véget. Ennek utolsó hullámaként Árpád magyarjai érkeztek a Kárpát medencébe. Mór környékét vezértársának El?dnek adta, t?le Szabolcs kapta. Utódai a csákok is felkarolták a sz?l?termesztést, ahogy azt Csák Miklós fennmaradt végrendelete igazolja, melyben Csákvár és Vajal falvait az ott lév? sz?l?kkel együtt is fiaira hagyta.


De vannak írásos emlékek a török id?kb?l is: a borkilenced adótételei a magyar és török adószed?k listáin is gyakran szerepelnek.

A török ki?zése után a gazdátlanná vált- a régi móri járással körülbelül azonos nagyságú Csókak?i várbirtokot a császár eladásra kínálta. A vev? egy Hochburg János nev? meggazdagodott hadiszállító lett. Az adás-vételi szerz?désben Mór így említ?dik meg: „Azel?tt volt benne 34 lakott ház, most nincs több ötnél. Sz?lejük elpusztult.” A móri sz?l?termesztés err?l a nulla pontról indult.

Hochburg a háborútól megkímélt, túlnépesedett Ausztriába küldte toborzóembereit, ahonnan egyre nagyobb számban érkeztek ide földnélküli jobbágyok. Szorgalmas munkájukra támaszkodva a Hochburg fiúk, majd a lánytestvéreiket feleségül vev? Lamberg és Berényi grófok virágzó birtokot teremtettek, melynek része volt a sz?lészet is.


Hochburg özvegye ezalatt az ideseregl? áttelepül?k lelki ügyeivel foglalkozott: utasítására fiai a Bécsb?l idehozott kapucinusok számára templomot és kolostort építettek. De kaptak az atyák a Vénhegy nyugati oldalán egy nagyobb sz?l?skert telepítéséhez szükséges területet is, ahol ugyancsak a magukkal hozott vessz?kb?l sz?l?t telepítettek.
A zömmel Alsóausztria bortermel? vidékékeir?l a „Weinviertel-s Mostviertel”-b?l ideérkez?, a sz?lészethez jól ért? jobbágyok folytatták a Vénhegy bozótjainak kiirtását és a sz?l?k telepítését.
Hogy az „Óhazában” milyen fejlett volt a sz?lészet, azt bizonyítja, hogy Klosterneuburgi Ágoston rendi szerzetesek már akkor vezettek egy jó hír? sz?lész-borász iskolát. Kikísérletezték, majd gyártani kezdték a máig is használt és róluk elnevezett „Klosterneuburgi” mustmér?t.


Az 1715-ben összeírt 43 móri családf? között már két kádárt is találunk, számuk 1732-re már négyre emelkedett. Az utcák jegyzékében már szerepel egy Brandwein-Gasse vagyis Pálinkaf?z? utca, a d?l?utak között pedig található egy Borhordó út, melyen a jobbágyok a terjeszked? sz?l?k termését Gy?rbe, Komáromba fuvarozták.

Mária Terézia 1758-ban megadta a népesd? falu számára a mez?város-rangot. Pecsétjén az eke és búzakalász mellett a sz?l?t?ke és a kacor rajza is szerepel. A megalakult kádárcéh kiváltságlevelét a királyn? 1763-ban hagyta jóvá.

A II. József idejében, -1784-ben készült katonai térképen sz?l?k rajza látható a Vénhegy mellett már a Sz?kehegy és a Kecskehegy helyén is. Utóbbin 1794-ben épült egy kis kápolna, melyet a Kapucinus kolostor Qvárdiánja a sz?l?hegyek és sz?l?munkások véd?szentjének Szent Orbán vértanú püspöknek tiszteletére szentelt fel.


A gyorsan szaporodó lakosság földéhségének kielégítésére a földbirtokosok újabb és újabb területeket jelöltek ki sz?l?telepítés céljára. Így került sor a mai Árki utca és az Antal hegy között az 1800-as évek elején egy nagyobb tábla felosztására, melyet a volt tulajdonosn?, Lamberg Teréz tiszteletére Terézsz?l?knek vagy Teréziáknak nevezett. Mellette a Pohárhegy elnevezést kapta egy másik tábla, mert az igényl?k neveit egy pohárból sorsolták ki. A Hermáni-hegy azért kapta ezt a nevet, mert Hermann napján osztották ki, mellette a Márkushegy ugyanígy kapta az elnevezését. Ezt 1822-ben a Látóhegy és a Dávidhegy felparcellázása és kiültetése követte.

Ilyen hosszú el?zmények után jutottunk el a Cserháthoz. A névadó cserfákat 1870-ben kivágva ezt is sz?l?vel kezdték teleültetni. Az ekkor felállított k?kereszt talapzatára egy k?faragó ezt a feliratot véste:
 „De, Andenken der Gründung dieses Weinberges vom Jahre 1870. Von J. Buder. Gott beschütz und segne es!” Magyarul: E sz?l?hegy alapításának emlékére 1870-ben J. Buder. Isten védd és áldd meg!”. Nem volt nagy terület?. Közelsége miatt azonban közkedvelt volt. Több d?l?úton volt elérhet?, melyek a dombot megkerülve vezették tovább a szomszédos „Móri csatornához”, ahol malmok sorakoztak. Továbbhaladva volt elérhet? a Tímár-Tárnok és T?rös puszta, valamint Nagyveleg, Balinka, Isztimér falvak. Ennek a sz?l?terület gyarapodásnak két súlyos csapás vetett véget. Az els? éppen a Cserháthoz kapcsolódik. Az Amerikából Európába behurcolt gyökértet?, latin nevén a Filoxéra, Nyugat-Európa, majd Nyugat-Magyarország sz?leit javarészt elpusztítva eléret a Móri borvidéket is. 1886 novemberében Grossinger István f?szolgabíró jelentette a megye alispánjának: A cserháti sz?l?kben a Phyloxera rovar fellépett! Európa sz?l?sgazdái szakemberek tudására támaszkodva többféle védekezési módot találtak ellene. Rájöttek, hogy a szénkéneg talajba fecskendezésével-ha nem is kiirtani, de legalább gyéríteni lehet a kártev?ket. A másik lehet?ség, mivel az amerikai vadsz?l?fajták gyökerének vastag kérgét a tet? nem tudja átszúrni, megkezdték az oltványok tömeges készítését. Végül egy olcsóbb megoldás: a sok kvarchomokot tartalmazó talajokban a tet? nem tud megélni (a homok kristályok felsebzik puha b?rét). Ekkor kezd?dött meg a Mórtól észak felé es? homokos dombok: a Táborhegy, Örömhegy, Reményhegy, Koronahegy, Árpádhegy beültetése meggyökereztetett sima vessz?vel. Ezzel az addigi sz?l?terület a duplájára emelkedett és 1914-ben elérte a 2200 kat. holdnyi területet.


A csúcsról az út csak lefelé vezethet. Ennek fájdalmas stációival nem kívánom a mai szép ünnepet elrontani. A Trianoni béke utódállamai véd?vámokkal óvták saját bortermel?iket, a magyar borok exportja megakadt. Az állam vezet?inek tanácsára a Móri hegyközség igyekezett a móri bort hazai vásárokon, kiállításokon bemutatva eladhatóvá tenni. Ekkor 1934-ben rendezték meg az els? bornapot is, s ezt kisebb-nagyobb megszakításokkal mostanában is folytatják.

Szeretnék végül még a borértékesítés témáját is érinteni, hiszen jól tudjuk, hogy a bort nehéz megtermelni, de még nehezebb eladni. Az országos gyakorlatnak megfelel?en a jobbágyoknak joguk volt borfeleslegüket a község kocsmájában Szent Mihály napjától (szept. 29.) Szent György napjáig (ápr. 24.) kiméretni. Talán felesleges mondanom, hogy a falu kocsmája az Ady Endre utcában állt. Hosszú huza-vona után II. József engedélyezte a termel?knek, hogy boraikat a háznál is árusíthatják. Aki erre engedélyt kapott, ezt egy zöld koszorú vagy egy bögre kifüggesztésével jelezte (Bögrecsárda).


Az uraságnak – és a kapucinusoknak– Pesten és Bécsben is volt italmérésük. Ide – és más osztrák városokba is a jobbágyok karavánba szervez?dve szállították a bort. Így jobban tudták egymást segíteni és rablóbandák támadása esetén a szekérr?l lekapott kaszával-villával meg tudták védeni értékes szállítmányukat.


Minden móri ember tudja, hogy a sok munkához er? is kell. Éppen ezért nem sajnálta magától a terített asztal örömeit – melyr?l persze nem hiányozhatott a bor sem. De nem sajnálta azt napszámosaitól, vendégeit?l, a nála szállást keres? vándoroktól és a hozzá beszállásolt katonáktól sem. Így az 1848. dec. 30-i móri csata el?tt hozzá beszállásolt magyar katonákat is b?ségesen ellátta étellel-itallal. Ez aztán másnap megbosszulta magát. Tudjuk, hogy ez a fontos csata elveszett, amiért Perczel tábornok a huszárokat okolta. Nagyanyámtól hallottam ennek alátámasztását: a huszárok részegen indultak a csatába.


A szabadságharc sok véráldozata azonban nem volt hiábavaló. A feudális rend megd?lt. A földesurak hatalmát az állam vette át. 1850-ben az egész országban megalakultak a Községi Hivatalok. Mór népe Frey Jánost választotta meg bírónak, a megye pedig Buder Józsefet jelölte jegyz?nek, mindketten 40 éven át viselték tisztségüket, a Cserhát kiültetésének idejében is. Biztosra vehetjük, hogy Buder jegyz? (másutt Buderer-alakban szerepel) Frey bíróval egyetértésben utalta ki ennek a k?keresztnek a költségeit a község pénztárából-vagy az itteni sz?l?tulajdonosok adták össze az árát. Mint ahogy nemrég is ?k irtották ki a közelmúltban az itt terjeszked? bozótot és állították helyre a megsérült keresztet. Köszönet és dicséret illeti ?ket!


Búcsúzóul én sem tudok szebb kívánságot megfogalmazni, csak megismételni a közel másfél évszázaddal ezel?tt élt k?faragómester kívánságát: Isten, védd és áldd meg a móri sz?l?hegyeket… Adj er?t, egészséget az itt munkálkodóknak, kívánok nekik jó termést, boraiknak sok aranyérmet. És a régi magyar köszöntéssel: Bort, búzát, békességet!


Köszönöm figyelmüket és türelmüket!


Schwartz Alajos


Mór, 2011. május 29.