Példaérték? összefogás az Ezerjó hazájában

Megszépült a 218 éves mór-kecskehegyi Szent Orbán Kápolna

A Móri Borvidék egyik leg?sibb sz?l?hegyén a Kecskehegyen a sz?l?k, a bortermel?k véd?szentjének Szent Orbánnak emelték eredetileg ezt a kis kápolnát a móri kapucinus atyák 1794-ben a Lamberg grófok támogatásából. ?seink Orbán napjakor rendszeresen szentmisén vettek részt ezen a helyen, áldást és közbenjárást kérve hogy óvja, védje sz?l?iket a természeti csapásoktól és jó és b?séges termésük legyen.

Ahogy múltak az évek a kis kápolna állapota is egyre romlott az utolsó pillanatokban jött a segítség a Mór és Pusztavám Közös Hegyközség felhívása akkori elnöke Geszler József vezetésével, szervezésével.

2011. május 29-én ünnepélyesen újra lett szentelve az 1870-ben a sz?l?m?vel?k tiszteletére állított Cserhát-d?l?i kereszt. A kereszt és környéke felújítása közös összefogással készült el szintén: els?ként. A Hegyközség választmánya ekkor megfogalmazta a következ? feladatot: a kecskehegyi Szent Orbán Kápolna küls? és bels? felújítását pénzbeli ás társadalmi munka-felajánlásokból. Az épület rendbetétele mellett más szándéka is volt a szervezetnek: a móri sz?l?termel?k Szent Orbán napi búcsújának méltó módon történ? megünneplését– ?seik hagyatékára támaszkodva – szerette volna újra hagyománnyá tenni a kápolnánál.

2012. május 25-én 18 órakor az álomból valóság lett, a gyönyör?en felújított, kívül-belül megszépült ékszerdobozt megérdemelt nagy ünnepl? tömeg vette körül egy több száz éves hársfa árnyékában. Több mint 50 magánszemély, vállalkozás 534.000 Ft-ot ajánlott fel az egyházközségnél és a hegyközségnél, illetve ugyanennyi a társadalmi munka értéke is, amit munkájukkal a felújításhoz tettek a mesteremberek Varga Ferenc a felújítást vezet? építész szakmai irányításával. A felújítás teljes egésze meg lett örökítve, melyet albumba rendezve a hegyközség szeretne átadni a helyi és megyei egyházi Vezetésnek és a Városvezetésnek.


A támogatók között találhatunk cégeket, borászokat, pedagógusokat, nyugdíjasokat és mindenek el?tt lokálpatriótákat. (Az adakozók névsora a cikk után található meg.)

A megjelenteket Frey Szabolcs hegybíró köszöntötte, majd rövid történelmi áttekintést adott a Szent Orbán kápolna múltjáról Schwartz Alajos (a kápolna történetér?l korábbi cikke a borvidék honlapján olvasható: http://www.moriborvidek.com/index.php/aprocska-kincsunk-a-multbol ), Pro Urbe díjas helytörténész. Geszler József f?szervez?, a hegyközség választmányának tagja, köszönetét fejezte ki az adományokért és társadalmi munkákért. A szentmisén megjelent Fenyves Péter Mór polgármestere, Tör? Gábor országgy?lési képvisel?, a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének borhölgyei, a móri Brindisi Szent L?rinc Borrend borlovagjai és Kornseé Dóra a Móri Borvidék 2011. évi borkirályn?je. A felújított kápolnát megáldotta és a hagyományos Szent Orbán-napi szentmisét bemutatta a házigazda Száraz László esperes-plébános atya, utána a Móri Ifjúsági Fúvószenekar térzenéjét élvezhették a megjelentek Acsai Sándor karnagy vezetésével. A szentmisét követ?en a móri sz?l?sgazdák borait és feleségeik süteményeit kóstolhatták meg az egybegy?ltek.

Szép kezdeményezés, szép kihívás, szép munka, szép hely, szép ünnep. Mindenkinek köszönet jár, aki részt vett a kis kápolna újjászületésében, remélhet?leg még sok száz évig járhatnak ide a sz?l?termel?k Szent Orbán búcsúnapjakor.

Kirándulóhelynek sem utolsó célpont, Mór központjától 3 órás séta a kápolna (Megközelítés: Wekerle Sándor Szabadid?központ és a kertészet közötti úton elindulva, 2 keresztez?désen egyenesen át, a hegy tetején, a betonút végénél.), melynek hátterében a gyönyör? vértesi panorámában gyönyörködhetünk, el?tte pedig a Bakonyban, a földúton továbbsétálva, tekerve pedig a Látóhegyi-tavakhoz juthatunk.


Geszler Anikó


A cikk továbbközlésére a szerz? neve feltüntetésével együtt engedélyt ad. Ha más a Móri Borvidékr?l szóló anyagot is megjelentetnének kérem, keressék Geszler Anikót: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 0620-5527030.

A felújításról, szentelésr?l b?vebb tájékoztatást, illetve interjút tudnak adni a f?szervez?k: Geszler József választmányi tag (0630-48-192-48), Frey Szabolcs hegybíró 30/2844-478.

 fotok


Hrubos Zsolt fotós fényképei (a szerz? további felhasználásának engedélyével neve feltüntetése esetén) a móri Szent Orbán Kápolna újraszentelésér?l, búcsúnapjáról (2012. május 25.)

Köszönet a támogatóknak e jó ügyben való közrem?ködésükért:


 
PÉNZBELI ADOMÁNYOK
534.000 Ft ÉRTÉKBEN:       
(a Római Katolikus Egyházközségnél és a
Mór és Pusztavám Közös Hegyközségnél)       
    
 
Bakáné Kaiser Mária       
Balog Tibor és felesége       
Balogh István       
Bata Ferenc       
Bozóky István       
Bozóky Péter       
Brindisi Szent L?rinc Borrend       
Engl Ferenc       
Ertl Mártonné       
Feldmár József       
Fendt János       
Fenyves Péter       
Ferenczy Imre       
Fischer József       
Frey Pince       
Friedl Károly       
Furtenbacher Anna       
Geszler Családi Pincészet       
Grüll Mártonné       
Hajnal Tibor       
Heim János       
Iván János       
Jakab Gyula       
Janni Gusztávné       
Kaiser István       
Katolikus N?k Köre       
Kékesi István       
Kóczán János       
Kocsa Gáborné       
Korb Veronika       
Krausz Józsefné       
Kriszt József       
Molnár Pál       
Móri Bor Kft.       
Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete       
Németh Csaba       
Novák Lászlóné       
Pénzes József       
Pigler József       
Pisch József       
Raáb Ferencné       
Ruff Ferenc       
Ruff Ignác       
Schmidt Ferencné       
Schwartz Alajos       
Szatzker Ferencné       
Tálos Tamás       
Tömör Lajos       
Trosztmér Károly       
Trosztmír Márton       
Varga Béla       
Varga Lajos       
Varga Márton       
Varga Máté       
Vécsei Béla    
 
       
TÁRSADALMI MUNKA, ANYAGFELAJÁNLÁS
TÖBB MINT 500.000 Ft ÉRTÉKBEN:       
ER-LA Kft.- Varga Lajos és felesége       
Focus 94 Kft.-Szatzker Antal       
Fotóház-Kóbor András       
Frey Szabolcs       
Geszler József       
Gre-Sa Bt.-Gregorics István       
Heim János és felesége       
Hrubos Zsolt       
Klock Ferenc, Ágoston József, Moór Mihály, Varga Ferenc és
Pigler Szabolcs        
Mór Városi Önkormányzat       
Pachál Tibor-Pongrácz Zoltán       
Palló és Deszka Kft. Pusztavám-ifj. Tálos Tamás, Zombó Norbert       
Pisch István, Flacsker János       
Schneider István-Péhn Ferenc-Máder Gábor-Kovács László       
Semper Serviens Kft.-Farkas László       
Szabadi Tibor       
Szekeres László       
Varga Ferenc       
Vásártér Kft.-Psóra Tivadar       
Vértesaljai Kft.-Czachesz Gábor       
Vértesi Erd? Zrt. Pusztavámi Erdészete-Kubinyi Balázs       
Zelovits Gábor       
       
RENDEZVÉNYBEN KÖZREM?KÖD?K:       
Brindisi Szent L?rinc Borrend       
Finta János       
Katolikus N?k Köre-Ferencz Józsefné       
Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete       
Móri bortermel?k és feleségeik       
Móri Flóra Kertészet       
Móri Ifjúsági Fúvószenekar-Acsai Sándor karnagy       
Móri Polgár?r Egyesület-Müllner Tibor       
Schwartz Alajos       
Speed-Ok Bt.-Szatzkerné Ruff Angella       
Staudt István       
Száraz László esperes, plébános    

  • сделать ремонты тут